Köldökzsinór-blog

Ha végre itt a nyár….

Akkor jön a nyári táborok ideje. Sok szeretettel várunk mindenkit, aki nyáron egy laza kikapcsolódásra vágyik, már ha az illető gyerek! 😀 Linda nyáron is nyitva (kivéve két hétvégén…) és remek programokkal készül.

Itt az ideje egy kis nosztalgiázásnak. Azok, akikkel tavaly januárban elkezdtük ezt a csanát, mára szinte mind kinőtték a Napközit sajnos, de örülünk, hogy jól érezték magukat nálunk, viszont nagyon fognak hiányozni, az biztos.

Köszönöm, hogy ennyien bizalmat szavaztatok Nekünk és örülünk, hogy így vittétek a hírünket, hogy meg voltatok elégedve. Remélem, hogy az új kis “gólyáink” is jól érzik majd magukat itt és örömmel gondolnak majd a nálunk eltöltött évekre.

Augusztusban Linda megújul, új témák a játszószobában, új játékok és sok-sok program vár majd Benneteket szeptembertől.

Addig is jó nyaralást nálunk és máshol!

 

Puszi,

Linda

 

 

 

Itt az év vége!!!

Nos, hamar telik az idő. Linda immáron egy éves lett. Nagyon boldog évet tudhatunk magunk mögött és bár jelentős változások is bekövetkeztek, mégis a legfontosabb dolog megmaradt. A gyerekek iránti szeretetünk.

Az alapító Linda, vagyis jómagam, picit eltűntem, ugyanis megszületett a második kislányunk, aki szintén hamarosan a Lindába fog járni. Már ha felveszik persze… 😀 De nagyon nagy szerencsémre megtaláltam azokat, akik tovább viszik mindazt, amit elképzeltem, amivel egyetértek és szerintem a helyes értékrendet képviselik.

Visszajelzések alapján bátran mondhatom, hogy a gyerekek imádják Juditékat, akik most helyettem viszik tovább a napközit. Rendkívül imádom őket én is és nagyon hálás vagyok a mindennapi munkájukért. A rengeteg lelkesedés, ami bennük van, a sok kreativitás és szakmai tudás igazán elismerést érdemel.

A gyerkőcök rengeteg új mondókát, dalocskát, játékot tanultak meg. Minden nap kreatívkodnak szinte valamit, szabad levegőn vannak. Ősszel végre az udvarunk is megszépült, immáron lehet nagyon csúszdázni, mászókázni, homokozni és jót motorozni a szép új és nem utolsó sorban színes térköveken. 😀

Mivel manapság a facebook korszakát éljük, így naprakészebb információkat és főleg fotókat ott találtok továbbra is. Várunk mindenkit szeretettel a 2015-ös esztendőben is.

Sok kaland vár még ránk együtt! 😀 És főleg JÁTÉK.

 

Boldog Új Évet Kíván:

LINDA, a zsiráf

 

2014.07…

Meleg napokat élünk. A Lindában megváltozott a napirend, hamarabb megyünk udvarra, hogy ne égjünk meg. 😀 Ja és lenge öltözékben alszunk… Mondjuk ki: bugyogóban.

Bár a nyári szünet elért szinte mindenkit, mi rendületlenül nyitva állunk és várunk mindenkit, aki szeretne nálunk eltölteni pár kellemes napot, hetet. Több tábori lehetőség nyitott még, amire lehet jelentkezni.

A zene, az alkotás, a mozgás továbbra is mindennapos nálunk.

A héten például festettünk és egy szép virágkompozíciót állítottunk össze.

Íme a munkák. 🙂 DSC_0345 DSC_0346 DSC_0343 DSC_0340

Múlt héten még bukfencezni is megtanultunk. DSC_0287 DSC_0288 DSC_0292DSC_0297 DSC_0295 DSC_0293

 

Az udvari körtáncunk alatt eleredt az eső és mondtuk, hogy gyorsan szaladjunk be a házba! Hát mindenki beszaladt…. a házba… Végül is… 😀

DSC_0351 DSC_0354 DSC_0359

 

2014.06.10.

Nincs is jobb ebben a melegben mint egy jó kis táncóra. Leila felvette a fodros szoknyát és már roptuk is. Nos, Luca nem vett fel szoknyát, de a nadrágot levette. Abban mégsem lehet azért… 🙂DSC_0250 DSC_0234 DSC_0230DSC_0229 DSC_0214

 

2014.06.04

Ma bábjátékot tartottunk. Eljátszottuk a bátor vadász történetét. Persze nyuszi is szerepelt benne, mert még mindig nagyon érdekes a Húsvét nálunk. Többször a mese is arról szól elalvás előtt, hogy hogyan is hoz Nyuszi egyszerre ennyi tojást. Nos, a titkot nem árulom el, kedves Szülők! 🙂

DSC_0127 DSC_0114 DSC_0111

 

A LINDA Csana mindennapi életébe engedünk egy kis betekintést most.

Így zajlik nálunk a fogmosás: DSC_0188

Alváshoz készülődünk: DSC_0189 DSC_0058

 

Júniusban érik már a meggy és a cseresznye, ezért Nikivel és a többi gyerekkel sütöttünk pitét. Nagyon finom lett! DSC_0192

 

Nóri születésnapját ünnepeltük. A torta isteni volt, persze szigorúan csak ebéd után. 🙂

A gyertya megviccelte a gyerekeket, mert mindig újra fellobbant. A végén már füstfelhőbe borult a táj. 🙂

DSC_0164

 

Íme az ünnepelt! 😀 Isten éltessen soká!!!

 

 

 

 

DSC_0182DSC_0179 DSC_0184 DSC_0178 DSC_0174 DSC_0168 DSC_0159

 

 

A Heidi Ovitól kaptunk rengeteg 3D-s matricát. És hozzá szemüveget is. 😀

Mindenkinek nagyon jól állt. 😀 Mit ne mondjak, vidám napok, amikor ezek a szemüvegek előkerülnek.

DSC_0107DSC_0106DSC_0105 DSC_0104DSC_0108

 

 

Végre eljött a jó idő, így elmentünk a sportpályára virágot szedni, futkározni és labdázni. A csanába is beköltöztek az állatok. Minap épp egy csigát láttunk vendégül, de volt már színes gyíkunk is, ami nagyon felkeltette a gyerekek érdeklődését.

DSC_0142 DSC_0138 DSC_0137

 

Eljött hozzánk a Nyuszi!

Ő is jól érezte magát, rózsaszín volt és mindenkinek hagyott egy finom tojást és egy mondókás kifestőt a bokrok alatt.

DSC_0011 DSC_0017 DSC_0040 DSC_0004

 

2014.04.14-15.

Kedves Zsinórozók! Éppen itt az ideje, hogy számot adjunk, mi is történik a Lindában mostanság. Mivel szerencsére már majdnem mindenki kilábalt a náthából, ami miatt a március elég pangósra sikeredett…. :(, így végre van miről beszámolni.

Először is szeretnénk sok szeretettel köszönteni új napköziseinket! Jó sokan vannak, akik áprilisban eljöttek hozzánk. Bori, Álmos, Adél, Nóri, Tete Luca :)! Mindenki nagyon jól érezte magát már az első napján!DSC_0734 DSC_0727 DSC_0712 DSC_0702

Elkészült a homokozónk, amit gyorsan ki is próbáltunk.DSC_0713 DSC_0705 DSC_0706

Futóversenyt rendeztünk, amiben mindig Hajni néni lett az utolsó… 🙂DSC_0716 DSC_0720

Jókat eszünk minden nap. 🙂DSC_0724

Ma még gyurmáztunk is, ahol sok szép műalkotás született.DSC_0733 DSC_0725 DSC_0710

Már a múlt hét óta erősen készülünk a Nyuszi érkezésére, ezért tojást festettünk, nyuszikat készítettünk dekorgumiból és papírgurigából, színeztünk, sürögtünk-forogtunk és úgy tűnik nem hiába, ugyanis csütörtökön ellátogat hozzánk a Húsvéti Nyúl és ígéretei szerint minden csanásnak hoz valami finom ehető és valami szórakoztató, ám nem ehető ajándékot. Hát nagyon várjuk, hogy mi lesz! 🙂

Itt is leírom, hogy pénteken már szünetelünk, szóval senki ne jöjjön a Bölcsibe, mert mi nem leszünk ott…. 🙂

 

2014.03.11.

Egy szekér gyerek. 🙂 Mivel az idő csodálatos, a szabadban voltunk többnyire. Az új játékok, a ház, a csúszda, a szekér nagyon tetszett mindenkinek!IMAG0031IMAG0013

 

2014.03.10.

A hétvégén végre megérkezett a kisház és a hintó! Ma ezeket próbáltuk ki. Bábjáték is volt, a tanya állatai kerültek porondra. Énekeltünk és játszottunk.DSC_0496

 

 

 

 

 

 

2014.03.06.

Ma igazán sokan voltunk! Mirát és Flórát köszöntphoto3hettük az első napjukon nálunk. Igazán aranyosak voltak mindketten. Mira még csak ismerkedik a hellyel, Flóra viszont éppen úgy viselkedett, mintha világ életében idejárt volna. 😀 Mivel gyönyörűen sütött a nap, sok időt töltöttünk a szabadban.

És egy új gondozónőnk is lett: Íme a fényképes bizonyíték! Egy igazi kincs. Mindenben segítségünkre van. 😀

DSC_0448

 

2014.03.04.

Fruzsi első igazi napja nálunk. Nagyon édes volt és jól érezte magát. Meglátogatott minket Flóra is, aki ott is maradt nálunk, míg anya pihent picit délelőtt. Marci, Liza és Luca is beálltak az új csodaszép motorokkal szlalomozni és az új babakocsiknak is nagyon örültek.

Lizus és Fruzsi minden játékot bemenekítettek a hajóba és kalózosat játszottak. Ők már alig fértek bele, annyi mindent felhalmoztak! Nagyon egy húron pendülnek ám! 🙂 Mivel nem tudtam szó szerint idézni a Bogyó és Babóca meséjét, ki is kaptam rendesen ám… 🙁

 

2014.03.03.

Hétfő. Sajnos mivel néhányan betegek lettek, így ma nem voltunk ám túl sokan. De annál többet játszottunk. Leila bilibe, Luca wc-be! Juhéjj

Luca körülrajzolta Leila kezét, amiről fénykép is készült. Nagyon édesek voltak. Megtanultuk a mókuskás dalt is, meghallgattuk az új dalos CD-t, amit a farsangon kaptunk ajándékba a Heidi ovis Marcsiéktól. 🙂 Még egyszer köszönjük. A csodaszép gipszdíszeket pedig kifestjük hamarosan, mert készül a tavaszi dekoráció!

 

2014.02.27.

A mai napunk legfontosabb és egyben legmeghatározóbb eseménye az almás-rácsos készítése. Ez természetesen egy süti, aminek a receptjét még nagyitól tanultam. 🙂

Mindenki nagyon lelkesen segédkezett a sütés és természetesen az elfogyasztása alatt is!!! :DBeszéljenek inkább a fotók. Tésztát gyúrtak, almát reszeltek és söndörítették a kis gilisztákat a süti tetejére.

DSC_0388 DSC_0389 DSC_0398 DSC_0407DSC_0410  DSC_0413

 

A nagy alvás után Marci odajött, kaptam egy ölelést és egy puszit is… :D, majd így szól:

-Megrepedek….

-Hogyan? Mit csinálsz? – kérdem én érdeklődőn, biztosan félreértettem valamit…

-Megrepedek – ismétli Marci határozottan.

-És ez mit jelent?

-Hát azt nem tudom. – zárta rövidre a beszélgetést…Hmmmm… 🙂

 

Liza egy csodaszép rákot színezett a szüleinek és tesójának, amit Emma is lemásolt, Tomika pedig apunak szólította Norbit. 😀

 

 

2014.02.26.

Ez a meleg idő annyira kellemes volt, hogy egész délelőtt az udvaron rohangáltunk. Leila szólt már, hogy ki kell mennie. Annyira cuki volt. Majd fél órát ücsörögtünk a zöld bilin, de szerencsére volt társaság, hiszen csatlakoztak hozzánk a többiek is. Luca közben megnyitotta a fodrász üzletet… 🙂 Bár a fodrász én voltam.

DSC_0381

 

2014.02.25.

Ma sokan voltunk! Annyira jó volt. Motorverseny volt, körtánc a fa körül, amiről még nem derült kis, hogy miféle fa, illetve fogócskáztunk is. Sok időt töltöttünk a kertben. Már alig várjuk, hogy el lehessen kezdeni a kialakítását az udvarnak. Készül a házikó, a hintó (!) és a homokozóról sem feledkezünk meg természetesen. 🙂

 

2014.02.24.

Mára pár fotóval szeretnék kedveskedni. Ezekből tisztán látszik, hogy mi sosem unatkozunk.

A délelőtti gyönyörű napsütésben a csajok zsugáztak az udDSC_0354varon. Majd ebben jól elfáradva készítettünk maszkokat a hétvégi mulatságra.DSC_0356

Hogy jól megmozgassuk tagjainkat az alvás után, ami ma igazán rövidkére sikeredett, tornaóra következett. 🙂DSC_0362

És a verebek nem az ablakban ültek, hanem a bilin. 🙂   DSC_0373

 

 

 

 

2014.02.20.DSC_0336

Ma mindenki boldogan vitte haza magával az ajándékba kapott varázspálcát. Ez volt ugyanis a mai meglepetés minden tündérkének és a tündérfiúnak is. 🙂

A napocska is kisütött ránk, úgyhogy kinn voltunk az udvaron tekézni és motorozni és talicskázni. Buborékokat fújtunk és még egy cicust is meglestünk. 🙂DSC_0329

A mi kis fotómodelljeink… 😀

Délután megtartottuk a Nép-Daloló foglalkozást is, ahol megtanultunk mi szülők kánonban énekelni. 🙂 A gyerekek pedig cipót sütöttek, brummogtak, lovagoltak, kocsiztak és labdáztak is. Norbi kísérte a dalolást gitárral. Köszönjük!photo(1)

 

2014.02.19.

A Lindában ma nagy volt a sürgés-forgás. Lizus készítette a túrógombócot miközben Luca vízipisztollyal tartott rettegésben mindenkit. Leila pedig teázva várta, hogy elkészüljön az ebéd. Hát kérem… 😀DSC_0322

Közben kalózok szállták meg a napközit!!! 🙂

DSC_0314

De végül mindenki kipihente magát és délután megnyitott a fodrászüzlet. Szebbnél szebb hajköltemények születtek. Tomika először mondta ki teljesen érthetően a NEM szócskát. Ezzel új korszak kezdődik. 😀

 

 

2014.02.18.DSC_0306

Férfiuralom! Ez jellemezte a mai napunkat. 2 Marci és 1 Tomi. Nagy Marci hamar beilleszkedett és átvilágította a Linda CsaNa teljes játékkészletét. Megállapítható, hogy kedvenc az autó, a satupad és a gyurma! Szabadtéri játékok közül pedig a foci, ami mínusz egy pár cipőt eredményezett az én térfelemen. 😀

2014.02.17.

Esős nap… 🙁 Sajnos a lehetetlen időjárás miatt ma nem mentünk ki az udvarra. Azonban ma kipróbáltuk a vadi új táblát, amit a hétvégén szereltünk fel. Így már lehet firkálni a “falra” krétával. 🙂 Az előszoba is még színesebb lett az eddiginél. Fotók a facebook oldalunkon.

Hencink ma mindenre fel akart mászni, Luca pedig inkább a föld felé tendált, Tomika drágám bújós volt, Fanni pedig nagyon mérgesen nézett, mikor konstatálta, hogy az ebéd ma sajtos-tejfölös tészta. 😀 Kis cukik!

 

2014.02.14.

Ma a kreatív elfoglaltságoké volt a főszerep. Készítettünk Bálint nap alkalmából szíves-mackós dobozkákat, lefestettük táblafestékkel az új falrészt, ahová remélhetőleg már hétfőtől pingálni tudtok és elkezdtük a falat is tovább festegetni. Lett egy fa, egy Linda-zsiráf és virágok az előszobában! 😀 Kíváncsian várjuk, mit szóltok majd hozzá.

 

2014.02.13.

Megtartottuk az első Nép-Daloló foglalkozást a Lindában. Volt gitározás, furulya és sok-sok ének. Reméljük, mindenki nagyon jól érezte magát és jövő héten is velünk tartotok.

Délelőtt tévés vetélkedőt tartottunk. A nézőcskék betelefonáltak a műsorba és a helyes megfejtő hatalmas nyereményeket kapott. Volt balett- és oroszlánüvöltő-verseny is. A szivecskés pulcsik versenyét ma Lizus nyerte! 😀 Emma és Luca balerina pedig megosztott első helyen végeztek a piruett-pukkedli bajnokságon.

 

2014.02.12.

Ma kinn volt Nagyi néni a bölcsiben velünk és nagyon finom husilevest főzött grízgaluskával. A mi kis Leilánk nagyon jó ízűt evett belőle. A kedvenc játék ma a 100 labda repül című! 😀 Akit érdekel, mi az, holnap megtudhatja a Nép-Daloló foglalkozásunkon fél 5-től.

Beszerzésre került 3 db horgászfelszerelés, amivel ma a kalózhajónkból színesebbnél-finomabb halakat fogtunk ebédre.DSC_0289

Ma Lucus olvasta a mesét. 😀 S mielőtt még bárki megijedne, az arcocskákon arcfestés van. 😀

4 thoughts on “Köldökzsinór-blog

  1. Kedves Linda,
    Nagyon tetszenek a képek, érdeklődnék, hogy van-e még szabad hely a bölcsiben? Balázs most múlt egy éves és én vissza tudnék menni dolgozni a munkahelyemre.
    Amennyiben van szabad helyük, kérem legyenek szívesek megkeresni email üzenetben.
    Köszönettel,
    Dia

  2. Sziasztok!

    Szuper így az oldal. Nagyon örülök, hogy ilyen gyorsan sikerült beszokni. Köszönöm Nektek, hogy ilyen szeretetteljesen foglalkoztok a kis mini manókkal!
    Puszi nektek,
    Melinda

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *